Nem kéne már metszeni?

Díszfák és díszcserjék tavaszi metszése

A tél végének közeledtével minden kerttulajdonosban felmerül a metszés gondolata, de az első tavaszi napsugarakban - metszőollóval a kézben - kiállva a kert közepére kétségek merülhetnek fel bennünk, hogy mihez nyúljunk hozzá, és mit ne vágjunk vissza, ha már a múlt év során végre ilyen szép nagyra nőtt.

Vessünk véget a tanácstalan ácsorgásnak! Vegyünk magunkhoz egy éles metszőollót, egy karos ollót, egy ágfűrészt, egy flakon sebkezelő pasztát és, ha a magasba is vágyunk, akkor egy jóképű létrát is, és csapjunk bele!

Jöjjenek először a díszfák, melyek a gyümölcsfákkal ellentétben, ha már kialakult a koronájuk, kevés metszést igényelnek. Sőt, vannak olyanok is, amelyek kifejezetten nem tolerálják, ha különféle vágó eszközzel esünk nekik. Ilyenek a berkenyék, kőrisek, tölgyek, magnóliák, a gyertyán (a sövény persze kivétel) a dió, a nyír, a cserszömörce és a vadgesztenye. Az erős visszavágást borzalmas vízhajtások növesztésével bosszulják meg, melyek tönkretehetik a korona összképét is.

Amit viszont soha ne hagyjunk el, az a vadalás! Gyökérnyakba oltott fáknál (díszcseresznyék, díszalmák és díszszilvák) az alany törzséből vagy gyökeréből előtörő hajtások eltávolítását hívjuk így. Ezek általában gyorsabban nőnek a nemes résznél, és elszívják attól a tápanyagot. Ilyenkor célszerű a fát körbeásni, és közvetlenül a gyökérről lecsípni a vadhajtást.

Hasonló és nagy tömegben megjelenő vesszőkre számíthatunk az ezüsthárs tövénél is. Szükség lehet a beavatkozásunkra az oszlopos, gömb vagy csüngő fáinknál is. Tőből vágjuk ki a szabályos koronából gonoszul kiálló ágakat is. A metszést követően az ujjnyinál vastagabb sebeket, metszlapokat kenjük be vastagon sebkezelővel! Ezzel megakadályozzuk, hogy a törzsbe kártevők vagy betegségek jussanak be.

A díszcserjéknél már bátrabban csattogtathatunk, de azért itt sem mindegy, hogy mit, mikor és mennyire vágunk vissza. A célunk mindig az, hogy szép formát, dús virágzást, egészséges lombot kapjunk. Kora tavasszal azokat a fajokat metsszük, amelyek a virágaikat a hajtásképződés végén hozzák, a nyár és az ősz folyamán. Ezek a teljesség igénye nélkül: cserjés pimpó, orbáncfüvek, kékszakáll, a nyári virágzású (általában alacsonyabb termetű) gyöngyvessző fajták, mályvacserje, sudárzsálya, tamariska, trombitafolyondár, kúszó loncok.

Az egyéves vesszők közül az erősebbeket 4-6, a gyengébbeket 2-3 rügyre vágjuk vissza. Ez mélység elsőre keménynek tűnhet, de csak így kerülhetjük el a bokor felkopaszodását és a gyenge virághozamot. Fagyal, fehér som és boglárkacserje esetében csak az elöregedett vesszőket vegyük ki tőből!

A többi cserjével az év más szakaszaiban kell foglalkozni, de azt sem tartjuk majd titokban!
És természetesen nem feledkezünk meg a rózsákról sem!